érzem ahogy kifolysz
arcom alól a karod
a párna hajtásába
olvad s árvízként
zuhansz tarthatatlan
felszakadatlan sebekből
mosd ki a fájdalmat, álom
kiszöknék a kezedből
ne tarts szorosan, félek
hogy elnyom mielőtt kitalálom
az utam, ami ébren tart
csak ébren
nem tudásától szenvedni akarok
ki ne nyúlj értem
hagyd hogy fájjon
a sötétbe ne világíts
a szemembe
éget a fény
sóhajod elkap
az életből kiszívja az
embert a lélekből nem
dobban a szív éjjel
csak hajnalodik
s a vége szagát
szakítja meg a reggel
szóló ébresztőóra
- rágyújt, szex után cigaretta, s
ritmusra dobban meg újra.
コメント